2016.11.05. Kategória: Egyéb
Postaláda - Egy megtörtént eset

Kedves Napiszar! Mindennap van szerencsém röhögni miattatok, de azt, hogy az élet ajándékoz meg egy igazi gyöngyszemmel, azt nem gondoltam volna. Remélem most viszonozni tudom az alábbi történet megosztásával azt a törődést amit Tőletek kapok mindennap. Tehát a Story: A családommal úgy döntöttünk, hogy kanapét vásárolunk. Ennek érdekében felkerestünk néhány bútoráruházat. A reklámmentesség miatt csak Xamöm-nek hívott áruház budapesti parkolójához érve, (itt ugye behajtáskor kapsz egy parkolójegyet, amin a rendszám is fel van tüntetve, és ha vásárolsz az áruházban nem kell fizetned a parkolásért) az a döbbenetes látvány tárult elém, hogy egy hölgytársam áll a jegyautomatánál, és akárhogyan is nyomkodja azt, nem ad neki jegyet. Már azon gondolkodtam, hogy kiszállok segíteni neki, de kb: 2 perc után öntudatra ébredt embertársam jegy nélkül ugyan de behajtott a parkolóba. Úgy 3-4 perc röhögés után már éppen beléptünk volna a nevezett áruházba, amikor-is megpillantottuk a főszereplő járművét a bejárat előtt leparkolva. Na itt elszakadt a cérna, és életünk eddigi legnagyobb kacagó orgiáját adtuk elő, miközben azon töprengtem, hogy az öntudatra ébredés mely szintjén járhat a szóban forgó hölgytársam. Szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy rögzítsem a parkolást, íme:

Postaláda - Egy megtörtént eset
2016.11.04. Kategória: Stand-up
Orosz Gyuri élőben az igazi!

Nézd meg a "No Problemo" önálló stand up comedy estjét! 2016.11.16. Budapest, New Orleans Club, 19 óra >>> Jegyvásárláshoz katt ide <<<

Orosz Gyuri Showder Klub 2016 tavasz I. from Orosz Gyuri on Vimeo.

2016.11.04. Kategória: Egyéb
Ez minden zsúfolt buszra igaz

Ez minden zsúfolt buszra igaz
2016.11.03. Kategória: Egyéb
Eközben a gazdagréti lakótelepen

Mert fontos a magyar úszó sport

Eközben a gazdagréti lakótelepen
2016.11.03. Kategória: Mondás, idézet
Igaz történet alapján

Igaz történet alapján
2016.11.02. Kategória: Mozdonyszőkék
Gázsi ma igazán nagylelkű

Gázsi ma igazán nagylelkű
2016.10.29. Kategória: Állat
Vajon a gazdi milyen rajongó?

Vajon a gazdi milyen rajongó?
2016.10.23. Kategória: Mondás, idézet
A tegnap este margójára

-Szia. Igaz, hogy a csinos lányoknak itt nem kell fizetniük? - Igen. 2650 lesz a két koktél...

A tegnap este margójára
2016.10.19. Kategória: Ismert magyar
Szembesítve az igazsággal :D

Szembesítve az igazsággal :D
2016.10.18. Kategória: Zene
Ha még nem láttad volna...

Nemrég újabb remekművel gazdagodott az internet pöcegödre.

2016.10.17. Kategória: Bunyó
Úgy érezte, ő egy igazán kemény csávó

Tévedett

2016.10.17. Kategória: Gif
Őszi bringázás